Történet

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola 2009-ben két évfordulót is ünnepelt. A tanító- és óvodapedagógus-képzés felsőfokúvá válásának 50. jubileuma mellett saját történetének egy 80 évvel ezelőtti meghatározó eseményéről, jogelődjének megalapításáról is megemlékezett.

A svájci Ingenbohlban alapított Szent Keresztről Nevezett Irgalmas Nővérek 1865-ben telepedtek meg Magyarországon. 1901-ben a Budapesttől mintegy 30 kilométerre levő Zsámbék községben létrehozták első magyar noviciátusukat.

A falu tulajdonában lévő romos, de nagy várkastélyt 1904-ben a község képviselő-testülete iskolai célokra átengedte az apácarendnek. A rend vállalta a romos épület helyrehozását, valamint magyar tannyelvű, római katolikus négy leányosztály és két kisdedóvó létrehozását. A polgári leányiskola 1905-ben nyitotta meg kapuját. A Nővérek 1921-től 1925-ig fiú polgári iskolát is működtettek, annak megszüntetetését követően pedig felsőbb háztartási leányiskolát nyitottak. Ez „a lépcsősen egymásra épülő oktatási rendszer” 1929-ben a tanítóképző intézet megnyitásával teljesedett ki.

A Nővérek a barokk stílusú volt Zichy-kastélyban az ország egyik legjobban felszerelt, legmodernebb intézményét alakították ki. A romos épületegyüttest nemcsak helyrehozták és átalakították, hanem új épületszárnyakat és emeleteket építettek, újabb épületeket, kertet, parkot, tavat, földet vásároltak.

Az első képesítőket1934-ben adták át, s 1948-ig mintegy 900 növendék kapott tanítónői oklevelet. „A zsámbéki tanítóképző speciális feladatot is ellátott, mert a Nővérek fő törekvése a vidéki Magyarország felemelése volt. Ennek érdekében az okleveles tanítónők számára Katolikus Falupedagógia Szemináriumot is szerveztek. Célja az volt, hogy felkészítsék a tanítónőket a falusi életre és körülményekre.” ^1.

„A szakmai ismeretek elsajátítása mellett meghatározó fontosságúnak tartották a növendékek nevelését, tanítónői személyiségük fejlesztését. Tanítani sokkal könnyebb, mint nevelni – jelentette ki a Tanítóképző Intézet igazgatónője, Kerner Lúcia – „ahhoz csak tudnunk kell valamit, ehhez azonban lennünk kell valaminek.”^2. Ennek értelmében „a nevelők igyekeztek kifejleszteni tanítványaikban az intuíciót, a ráérzést és megérzést, mások tiszteletét és elfogadását, a finomságot, a tapintatot, a derűt és az altruizmust. Meggyőződésük szerint így teljesedhetett ki tanítványaik női személyisége, és így válhattak jó tanítónőkké.”^3. 1938–39-ben a Nővérek leánylíceumot nyitottak, és a községtől megvásárolt újabb földterületen játszóteret és teniszpályát létesítettek.

1948. június 30-án a XXXI. törvénycikk alapján a tanítónőképző intézetet és leánylíceumot államosították. A beiratkozásokat ugyan még megtartották, ám szeptemberben ez az iskolatípus itt már nem kezdhette meg működését. A felszerelést a budapesti Cukor utcai Pedagógiai Főiskola és a cinkotai Állami Tanítóképző Intézet kapta meg.

1948-ban tehát megszakadt Zsámbékon a tanítóképzés folyamata. Helyén a Földművelődésügyi Minisztérium 1949-ben Mezőgazdasági Akadémiát létesített, amely 1950-ben Gödöllőre költözött. 1951-től termelőszövetkezeti vezetőképző, 1962-től Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum, 1971-től pedig a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Üzemmérnöki Kara működött az épületben.

A tanítóképzés az 1948-as megszüntetés után csak 29 évvel, megváltozott feltételekkel, immár főiskolai szinten indult újra az egykori kastélyban. Az Oktatási Minisztérium a Pest megyében évek óta tapasztalható pedagógushiány enyhítésére 1977 szeptemberében engedélyezte, hogy Zsámbékon az Esztergomi Tanítóképző Főiskolának kihelyezett tagozata létesüljön.

Az első tanévben 78 hallgatóval, 10 oktatóval kezdődött meg az oktatás. A következő években az intézmény folyamatosan erősödött. Növekedett az oktatói és a hallgatói létszám, 1979-től megindult a tudományos diákköri munka. Kezdetben a Neveléstudományi, a Nyelvi-irodalmi, valamint a Közművelődési, később további tanszékek irányításával egyre sikeresebben kapcsolódtak be a hallgatók az országos megmérettetésbe. Megkezdődött a nyelvi és oktatástechnikai szaktantermek kialakítása, a diákotthon kollégiumi rangra emelkedett. Felépült a község új, 16 tantermes iskolája, amely korszerű feltételeket tudott biztosítani a gyakorlati képzéshez.

Mindezek hozzájárultak ahhoz, hogy 1983. szeptember 1-jétől az MNK ET 1983. évi 20. számú törvényerejű rendelete alapján az intézmény Zsámbéki Tanítóképző Főiskola néven önálló főiskolaként folytathatta működését. A rendeletben meghatározott intézményi feladata általános iskolai tanítók és óvónők képzése volt. A főiskola vezetésével Hargitai Károlyt bízták meg.

Az önállóvá válást követően tovább növekedett a hallgatói létszám. Megjelentek az intézmény sajátosságait tükröző kezdeményezések: így például 1986-ban tanító szakos hallgatók számára honismereti szakkörvezetői képzés indult, majd 1988 őszétől a honismeretet már szakkollégiumként is választhatták a leendő tanítók. A népművelő szakkollégium diákjai aktívan bekapcsolódtak a falu kulturális életébe, az országosan ismertté vált Zsámbéki Szombatok programjaiba.

A tanítók képzése nappali, levelező és ún. speciális tagozaton is folyt. Ez utóbbi egy év nappali, majd két év levelező tagozatos oktatást jelentett. A leendő tanítók kiválasztását segítendő a főiskola oktatói levelező és tanfolyami jellegű felvételi előkészítőket tartottak. Ugyancsak ezt a célt szolgálta az a főiskola oktatói által kidolgozott kísérleti eljárás, amely a felvételi vizsga során a szaktárgyi felkészültség mérése mellett a pályára való alkalmasság vizsgálatát erősítette meg.

A felvett hallgatók oktatásában, nevelésében az intézmény nagy gondot fordított a közösségi és az egyéni fejlesztésre. Ezt erősítette többek között a csoportpatronálói rendszer, amelyben az oktatók egy-egy szakkollégiumhoz kapcsolódva segítették a diákokat tanulmányaikban. Közös kirándulások, színházlátogatások, főiskolai napok és egyéb programok jó lehetőségeket teremtettek a bizalmi légkör megteremtésére.

A szakmai és személyiségfejlesztés másik fontos területe a gyakorlati képzés volt. A főiskola vezetése fontosnak tartotta, hogy minden, az intézménybe újonnan érkező oktató ismerje meg az általános iskolában folyó munkát. A gyakorlóiskolai hospitálások, tanítások ugyancsak csoportosan, a tantárgy-pedagógusok bevonásával zajlottak, így a „visszacsatolás” közvetlenül történhetett.

Az intézmény nagy figyelmet fordított a végzett hallgatók pályakövetésére is, ami éppen a csoportpatronálói rendszernek köszönhetően jól működött ebben az időben. A főiskola a 80-as évek végén kérdőíves felmérésekkel vizsgálta a „tanítói beválást”, a képzés gyakorlati hasznosíthatóságát. Az akkori válaszok nagyobbik része az alapos elméleti és szakkollégiumi felkészítést, a segítőkész, humánus oktatókat és a kis intézmény családias hangulatát dicsérte.

A főiskola a tanítóképzés mellett 1983-tól új szakként, kezdetben két évfolyamon felsőfokú óvónőképzést indított. Az új képzés bevezetése az óvónőhiány enyhítése mellett a tanító és az óvónői szak közös elemeinek meghatározását is szükségessé tette.

A központi tanterv alapján az intézményi sajátosságok figyelembevételével a Pedagógiai és Pszichológiai Tanszék alakította ki az óvóképzés képzés arculatát. Ehhez mindenekelőtt az óvodai nevelésben jártas gyakorlati szakemberek bevonására, valamint megfelelő gyakorlóóvoda létrehozása volt szükség. Kezdetben ezt a szerepet a község óvodája töltötte be, amelynek pedagógusait továbbképzések keretében a főiskola készítette fel a speciális feladatra.

A főiskola felsőfokú tanító- és óvodapedagógus-képzésében az 1983-tól 1993-ig tartó második korszakot úgy jellemezhetjük, hogy az önállóvá vált fiatal intézmény fokozatosan megteremtette, illetve megerősítette azokat a szakmai, gazdasági, infrastrukturális feltételeket, amelyekkel magas színvonalú tanító- és óvónőképzést nyújthatott.

A tíz év eredményei: megalakultak a tanszékek; növekedett a hallgatói létszám, s ezzel párhuzamosan az oktatók száma is; az intézmény gondot fordított a tudományos munka ösztönzésére – a Főiskolai füzetek sorozatában megjelentette az oktatói publikációkat; kialakította a gyakorlati képzés rendszerét, a gyakorlatokat biztosító intézmények pedagógusait felkészítette a mentori munkára, illetve további, megyei szintű ún.„intenzív továbbképzéseket” szervezett; létrejött a könyvtár, amelynek állományát a korábbi mezőgazdasági képzések után szinte az alapoktól kellett felépíteni; az intézmény korszerű technikai eszközök beszerzésével és a gyakorlatban való alkalmazásával fejlesztette az oktatás feltételeit; s mindehhez egy eleven, alkotó, egyben „családias” légkör teremtődött, ami meghatározta az intézmény akkori arculatát.

A főiskola történetének harmadik korszaka 1993. július 1-jével kezdődött. A rendszerváltást követően az intézményt visszavette a Katolikus Egyház. Az ingatlanokat visszakapták a korábbi tulajdonosok, a Keresztes Nővérek, a működtetést pedig a Székesfehérvári Egyházmegye vállalta magára. A továbbra is állami feladatokat ellátó, államilag elismert diplomát kiadó Zsámbéki Katolikus Tanítóképző Főiskola nyitott maradt „minden jelentkező számára, aki a főiskola szellemiségét tiszteletben tartja.” (Megállapodás 1993. június 28.)

A főiskola Küldetésnyilatkozatban fogalmazta meg céljait, a megvalósítás módszerét és szellemiségének jellemzőit. Néhány gondolat az ebben megfogalmazottakból: „A főiskola küldetése, hogy olyan szellemiségű, testileg-lelkileg egészséges tanítókat adjon az országnak, akik tudásukkal, valamint példájukkal méltók és képesek a közösség által rájuk bízott gyermekek nevelésére … A jövendő tanítóinak hátrányos helyzetű társadalmi rétegek, etnikai, szociális, vallási és politikai feszültségek, környezet- és információszennyezés közepette is teljesíteniük kell feladatukat! … A főiskola oktatási módszere a legújabb információk (elsősorban nemzetközi és hazai pedagógiai tudományos eredmények) és a fejlett (főként informatikai) eszközkészlet kihasználásán alapul, az azoktól való függővé válás nélkül … A főiskola keresztény verete, a hit, a hívő tanítónak a tudományok rendszeréhez viszonyítva azt az oldalvilágítást adja meg, melyben a felsorolt értékek még fényesebben, mintegy természetfölötti fényben ragyognak. Ez a világítás az értékeket ugyanakkor biztonsággal, éles határokkal látja el, és meg is védelmezi.”

„A főiskola részben régi (1948 előtti kereszt), részben új (felirat) emblémáján a Caritate etconstantia jelmondat fogja körül a keresztet. Fontos szó e jelmondatban az et, az és. Mindennapi forgolódásunkban ugyanis a caritas és a constantia gyakran egymással ellentétes cselekedetek, de nem a nevelés művészetében-mesterségében (technéjében). Mint minden művészet, a nevelés is szeretetből fakadó teremtés, a folytonosság világra hozatala. A szeretet a biztosítéka az állhatatosságnak, az állhatatosság jele a szeretetnek.”

Az egyházivá vált intézmény első főigazgatója, dr. Bencze Lóránt alapgondolata alapján már 1992-ben elkészült a főiskola hosszú távú programja, amely Zsámbéki modell néven vált ismertté. Kiindulópontjául az akkori helyzetelemzés szolgált, amely mintha csak a mai körülményeket jellemezné:

„A születések számának és az óvodás- és iskoláskorú gyermekek számának évek óta tartó csökkenése jelenleg nem kedvez a tanítóképző főiskolák és az ott végzettek számára. Csak óvodapedagógusi és/vagy tanítóképzős diplomával és tudással jelenleg nem könnyű elhelyezkedni.” Ebben a helyzetben a főiskola saját stratégiáját a következők figyelembevételével alakította ki: „csökkenő gyermeklétszám mellett is szükség lesz mindenkoron tanítókra, így tanítóképzésre, különösen a vidék életében fontos a sokoldalúan képzett, önálló művelődés és kisközösség szervezésre képes tanítók szerepe; megfelelő kiegészítő kompetenciák megszerzésével verseny-képessé tehető a tanítói diploma; a magyarországi óvodapedagógus- és tanítóképzés általános minőségének emelését és a korszerű ismeretanyagok flexibilis rendszerben való közlését fel kell vállalni; az eddigi tömeges pedagógusképzést egyre inkább egy differenciálódó, minőségi pedagógus-képzés kell, hogy felváltsa; a tanítóképzést … meg kell őrizni, … hogy a jelenlegi … dekonjunkturális időszakot átvészelje.” Megoldásként a modell a következőt kínálja: „.. a végzettek a tanítói és/vagy óvodapedagógusi tudás mellett egyéni érdeklődésüknek és elhelyezkedési lehetőségeiknek megfelelően legalább még egy kompetenciakörben szerezzenek megfelelő tudást és készségeket annak érdekében, hogy – felhasználói készségszinten elsajátított informatikai eszközkezelési ismereteikkel – képesek legyenek az adott kisközösségek életébe hasznosan beilleszkedni, és a rájuk háruló kisközösségi nevelő, szervező és értelmiségi feladatokat ellátni.” ^4.

Ennek szellemében a főiskola szerkezeti, tartalmi és képzési szempontból is átalakult. 1992 és 1994 között a korábbi hét tanszék mellé öt újabb jött létre. A tanszékek által gondozott tantárgyak a tanító- és az óvodapedagógus-képzés új arculatát meghatározva bekerültek a tantervekbe.

A Teológia Tanszék a hitéleti szakok oktatása mellett a leendő tanítóknak és óvodapedagógusoknak a keresztény – ezen belül a katolikus – hit kulturális értékeinek ápolásához és a vallás gyakorlásához kapcsolódó alapműveltségi tárgyak oktatását kapta feladatául a tanító és óvóképzésben.

Az Idegen Nyelvi Tanszék, amelynek önállóvá válását a tanító- és az óvodapedagógus-képzésben egyre fontosabbá váló idegennyelv-oktatás mellett az is indokolta, hogy a főiskola – a Zsámbéki modell szellemében – 1991-ben létrehozta a német-, illetve angol idegennyelv-oktató tanító szakot. A német nyelven tanítani tudó pedagógusok képzését Pest megyében a német nemzetiségi iskolák megjelenése is motiválta. Az angol nyelvi képzés beindítását a British Council Alsó tagozatos angol nyelvű projektje is segítette, amely jelentősen hozzájárult az infrastruktúra fejlesztéséhez és az oktatók továbbképzéséhez.

A Romológia Tanszék magalapítása romológia szakkollégium és a romológia alaptárgy bevezetését tette lehetővé. A Romológia Tanszéket a főiskola „az óvó- és tanítóképzés, valamint a jövő generációért érzett felelősségből” (Közlemény, 1994. május 18.) dr. Bencze Lóránt főigazgató javaslatára, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium támogatásával az országban elsőként 1994 szeptemberében alapította.

Ugyancsak egyedülállónak tekinthető a nonprofit szféra részére képzést folytató Közgazdaság-, Pénzügy- és Jogpedagógiai Tanszék létrehozása. Működése nyomán megjelenhettek a tanító- és óvóképzésben a tanszék által gondozott tudományágak tantárgyai.

A Drámapedagógia Tanszék megalapítása a tanító- és az óvodapedagógus-képzés szemléletbeli, módszertani megújítását kívánta segíteni. A tanszék létrehozása a drámapedagógia tantárgy bevezetésén kívül a tanítójelöltek számára drámapedagógiai szakkollégium választását, a pályán levő pedagógusoknak pedig a továbbképzés lehetőségét tette lehetővé.

Az intézmény a korábbi szakkollégiumok közül újra meghirdette a honismeret és a könyvtár szakkollégiumot, amelyek elvégzése a diplomások számára az elhelyezkedés során gyakorlati előnyt jelentett. A szakkollégiumi rendszerben lehetőség volt speciális kollégiumok választására is. Az intézmény az 1995-ig terjedő időszakban ezeknek igen széles választékát kínálta a tanítójelölteknek. A legnépszerűbbek közé tartozott az énekkar, a videoalkalmazás, a dőlt írás, a környezetvédelem, a bábjáték, a matematikafeladat-megoldás, a nehezen nevelhetők drámajátékai, a kultúrantropológia, illetve a filmesztétika.

A főiskola a Zsámbéki modellben megfogalmazott „több lábon állást” leginkább a kétszakos képzések bevezetésével biztosította. A hallgatók a tanító szak mellé hitoktató, illetve kántor, az óvodapedagógusok pedig hitoktató szakot is felvehettek. A párhuzamos képzés megteremtéséhez természetesen szükség volt a szakok tantervi összehangolására, az alapozó tárgyak közös oktatására, valamint az egymásra épülés kialakítására. A hallgatók éltek is a két diploma megszerzésének lehetőségével, s közülük többen tanítói hivatásuk mellett ma is aktív hitoktatóként vagy egyházközségi kántorként is dolgoznak. A később önálló szakká vált kántor szak végzős hallgatóinak vizsgakoncertjei olyan ünnepi hagyományt teremtettek, amelyet az intézmény a mai napig megőrzött.

A négyéves tanítóképzés bevezetésével 1995-től intézményünkben is megindult az új rendszerű képzés, amelynek országos kidolgozásában – a német, valamint az informatika műveltségi terület tantervének kidolgozását irányítva – a főiskola jelentős részt vállalt.

A főiskola a családi, háztartási, gazdasági ismeretek, valamint a technika kivételével valamennyi műveltségi területen indított képzést. Ekkorra az intézmény hallgatói létszáma a tanító és az óvodapedagógus szak mellett újonnan indított szociálpedagógus szakkal, a hitéleti szakokkal, valamint a posztgraduális képzésekben részt vevőkkel megközelítette az ezer főt.

A főiskolán az 1994/95. tanévig – a korábbi levelező tagozatos tanítóképzés megszüntetése óta – csupán nappali tagozaton folyt tanítóképzés. A képzés szakmai feltételeinek újragondolásával kézenfekvőnek látszott a levelező tagozatos tanítóképzés sajátos arculatú újraélesztése. Az egyházi főhatóság jóváhagyásával 1994-től – főiskolánk az ország tanítóképzői között elsőként – évente 80-100 fő számára kínált újra lehetőséget arra, hogy a főiskolán levelező tagozaton pedagógusdiplomát szerezzen.

Az intézmény az 1997 és 2001 között a levelező oktatás egy sajátos formáját is alkalmazta. Ennek jegyében sepsiszentgyörgyi tanító szakos hallgatók képzésére került sor. A képzés első felében Sepsiszentgyörgyön, ezt követően pedig Zsámbékon folyt az oktatás.

A tanítóképzés növekvő hallgatói létszáma megkövetelte a gyakorlati képzés rendszerének folyamatos fejlesztését. Ennek alapvető feltétele saját gyakorlóiskola létrehozása volt. Az intézmény egyházivá válásakor elvesztette korábbi gyakorlóiskoláját. A hallgatók gyakorlati képzése szerződés alapján elsősorban a zsámbéki önkormányzati általános iskolában történt. A Főiskolai Tanács – élve az 1993. évi LXXIX. Törvényben biztosított jogával – az 1993. január 5-i határozatával saját gyakorlóiskola alapításáról döntött. A gyakorlóiskola első évfolyamán 1995. szeptember 1-jén kezdődött meg az oktatás a főiskola épületében, korlátozott kapacitással.

1997–1998-ban a főiskola gyakorlóiskolájává vált a budapesti Patrona Hungariae Általános Iskola és Gimnázium, illetve az érdi Marianum Általános Iskola 1–6. osztálya is.

Az 1990-es évek közepétől intézményünk életében a tanítóképzés mellett egyre jelentősebb szerepet töltött be az óvodapedagógus-képzés. A létszám növekedésében szerepet játszott, hogy A közoktatásról szóló 1993. évi LXXX. tv. végrehajtásáról szóló 138/1992. /X.8./ sz. Kormányrendelet szerint legkésőbb 1997-től az óvodák csak óvodapedagógusi főiskolai végzettséggel alkalmazhatták az óvodapedagógusokat. Ez érthető módon jelentősen megnövelte az e szakra jelentkezők számát.

A főiskola ezért 1994-ben óvónői szakközépiskolát végzettek részére levelező tagozatos képzést hirdetett, a következő tanévben pedig a Fejér Megyei Pedagógiai Intézettel együttműködve Konzultációs és vizsgaközpontot hozott létre Székesfehérváron. A szak fejlesztése során a cél egyfelől a katolikus óvodai munkára való felkészítés, másfelől az óvodapedagógia igen széles spektrumának megismertetése volt. Ezt szolgálta például Az alternatív pedagógiák című tantárgy bevezetése is, amely az óvodai gyakorlatban megjelenő sokféleségben való eligazodást segítette.

Az óvodapedagógus szak gondozását hosszú időn keresztül a Neveléstudományi Tanszék végezte. Ebben a munkában különösen nagy hangsúly esett a gyakorlati képzés fejlesztésére. A szakmai gyakorlat megerősítését szolgálta az a főiskolai döntés, amely az 1996/97. tanévtől a korábbi négyhetes óvodai gyakorlat időtartamát hat hétre emelte. Egyre égetőbbé vált saját gyakorlóóvoda létrehozása, hiszen a község óvodája már nem tudta vállalni a megnövekedett feladatok ellátását. Erre azonban – a budapesti Szondi Utcai Terézvárosi Óvoda átvételével – csak 2001-ben kerülhetett sor. Az addig eltelt időszakban külső gyakorlóhelyként a főváros több óvodája biztosította hallgatóink szakmai gyakorlati felkészítését.

Ez természetesen a főiskola részéről mind szakmai, mind szervezési szempontból nagy odafigyelést igényelt. A rendszeres továbbképzések, a főiskolai oktatók óvodai jelenléte azonban biztosították a magas színvonalú, kreatív együttműködést.

A főiskola két legrégebbi szakján a társadalomismereti, pszichológiai és pedagógiai tantárgyak oktatása azonos szellemben, esetenként azonos program alapján történt, ami megkönnyítette a két szak párhuzamos vagy egymást követő elvégzését.

2000-ben a főiskola felvette Apor Vilmos püspök nevét. Az új megnevezés Apor Vilmos Katolikus Főiskola lett. Apor Vilmos 1892. február 29-én született Segesváron, főnemesi családban. Édesapja, báró Apor Gábor családja évszázadokon át jelentős szerepet vitt Erdély életében.

Édesanyja, gróf Pálffy Fidélia férje 1898-as halála után nagy áldozattal és gondoskodással nevelte gyermekeit. Apor Vilmost jezsuita gimnáziumi tanulmányai után 1915-ben szentelték pappá. 1918-tól gyulai plébános volt, 1941-ben pedig XII. Pius pápa kinevezte a győri egyházmegye püspökévé. 1945. március 30-án sebesítette meg halálosan egy szovjet katona fegyverének golyója, amikor testével védte az óvóhelyen tartózkodó lányokat, asszonyokat. Április 2-án belehalt sérüléseibe. 1997. november 9-én Rómában a Szent Péter téren II. János Pál pápa avatta boldoggá.

Névadónkról minden év áprilisában az ún. Apor-napon ünnepi programokkal emlékezünk meg.

A főiskola történetében 2003 augusztusában drámai fordulat következett be. Az épület tetőfedési munkálatai során a tetőszerkezet kigyulladt, és több mint 50%-a leégett. A tűzeset következményeként az alsóbb szintek is jelentősen megrongálódtak, így 2003 szeptemberében korlátozott körülmények között, a község középületeinek (művelődési ház, iskola) igénybevételével indulhatott meg az oktatás.

Hála a széles körű támogatásnak az épület megrongálódott történelmi szárnyának újjáépítése azonnal megkezdődhetett. A feltárási munkák során azonban olyan mértékű rejtett statikai hibákra bukkantak, amelyek miatt további épületrészek estek ki az oktatásból. Az épület teljes helyrehozatala a leégett részek helyrehozatalával együtt több évre szóló renoválási munkát igényelt. Ilyen körülmények között, mivel az épület 40%-a nem volt használható, hosszabb távon a főiskola Zsámbékon tovább nem volt működtethető.

Főhatóságunk, a Székes-fehérvári Egyházmegye a Magyar Püspöki Karhoz fordult segítségért. A döntés alapján a főiskola Vácra költözött, ahol megfelelő kapacitású épületek álltak rendelkezésre. Vácott a volt papnevelő intézet épületén kívül a főiskola megkapta a korábbi gimnáziumi épületet (ma Szent Miklós épület), a Honvéd utcában található korábbi egyházi középiskolai kollégium épületét (ma Szent József épület) és az Egyházmegyével közös használatba kapta a Galamb utcai nagyelőadót.

2004. szeptember 1-jén, a megelőző legszükségesebb építészeti munkálatok után, az oktatás a váci egyházmegye irányításával, dr. Beer Miklós püspök atya támogatásával teljes kapacitással megindulhatott. Megnyugvással észleltük, hogy az átköltözés a hallgatóság létszámában nem okozott csökkenést mivel a főiskola új helyén újabb régiókat kapcsolhatott be a beiskolázásba.

A főépületet1777–1783 között Meissl József bécsi építész tervei szerint építtette Migazzi püspök, majd 1925–26 között Hübschl Kálmán tervei alapján oldalszárnyakkal és emelettel bővítették. Az épület 1783-tól volt papnevelő intézet. Az 1952-es esztendőben az épületet államosították, majd állami gimnáziumban működött benne. 1997-ben az épületet a Katolikus Egyház visszakapta, s ismét papnevelő intézetként működtette. 2004-ben a főiskola átköltöztetésekor a papnevelő intézet átköltözött a Püspöki Palotába.

Az elmúlt öt esztendőben bővítettük a korábbi papnevelő intézet barokk könyvtárát, az előadótermeket renováltuk, kialakítottuk a tanszéki, a tanulmányi és a gazdasági hivatali irodákat.

Válaszfalak bontásával, áthelyezésével biztosítottuk a szükséges számú gyakorlótermet. A Szent Miklós-épületben megindult az Informatikai Központ fokozatos kiépítése. Előbb két informatikai szaktanteremmel, majd 2008-tól további ún. multimédiás szaktanteremmel bővültünk. Az épületben az egyéb feltételek – üzemi konyha, tornaterem – a beköltözéskor rendelkezésre álltak.

A főiskola átköltözését követően új gyakorlóhelyek kialakítása vált szükségessé. A budapesti Patrona Hungariae Gyakorló Általános Iskola megtartása mellett a szakmai gyakorlatok vezetését a váci Karolina Katolikus Általános Iskola látta el.

Az óvodapedagógus szak létszáma látványosan növekedett, ezért a feladatok ellátására a budapesti gyakorlóóvoda mellé évről évre újabb váci és fővárosi külső óvodák bevonására volt szükség.

A többi felsőfokú intézményhez hasonlóan a Bolognai folyamat során a főiskolai és egyetemi képzésről főiskolánk is áttért a BA és MA képzésekre. A tanító és az óvodapedagógus szakok mellett további alapképzési szakjainkat is bővítettük (szociálpedagógia, katekéta-lelkipásztori munkatárs, hittanár-nevelő (MA).

A tanító- és az óvodapedagógus szak megújítása során az intézmény arra törekedett, hogy a közoktatásban tapasztalható nehézségek, problémák kezelésére minél szélesebb körben felkészítse a jelölteket. Ennek részeként vezettük be a kompeteciaalapú kritériumorientált pedagógiába bevezető tantárgyat, s kínálunk olyan differenciált szakmai ismereteket mint az integrált, inkluzív nevelés, a környezettudatos nevelés, fenntartható fejlődés, a keresztény erkölcsi nevelés, a hagyományismeret, a drámapedagógia vagy a korai idegennyelv-tanítás. Korábbi hagyományaink folytatásaként mindkét szakhoz akkreditáltattuk a német nemzetiségi, valamint a cigány/roma nemzetiségi szakirányt.

Büszkék vagyunk arra, hogy Magyarországon elsőként, Európában az elsők között indítottuk a cigány/roma felsőfokú képzést.

Az utóbbi években a tanító és az óvodapedagógus szak létszámának aránya megfordult. Főiskolánkon is érezhetővé vált a tanító szak iránti érdeklődés visszaesése. Az alacsonyabb létszám ugyanakkor kedvez a személyesebb, differenciáltabb, egyben minőségibb oktatásnak. Újra fontossá vált az elhelyezkedést segítő többféle készség fejlesztése. Ilyen lehetőség a tanító alapszakon belül a két műveltségi terület választása, a diplomások számára pedig szakirányú továbbképzések végzése.

Az elmúlt években a főiskola tanítóknak és óvodapedagógusoknak többek között drámapedagógia, tánc- és drámapedagógia, kézműves, hagyományismeret-oktató, mozgókép- és médiaismeret szakirányú továbbképzéseket hirdetett meg. Az óvodapedagógusok körében több éve nagy sikerrel folytatjuk a vezetőóvoda-pedagógus-képzést. A főiskola a tanítók, illetve az óvodapedagógusok számára az alapszakokról való továbblépés másik lehetőségét is biztosítani tudja. A hitéleti nevelő specializáció elvégzése után jelentkezhetnek hittanár-nevelő MA szakunkra.

A főiskola az elmúlt időszakban felsőfokú szakképzéseket is indított. Ezek közül a csecsemő- és gyermeknevelő-gondozó képzés közvetlenül kapcsolódik az óvodapedagógus szakhoz, mivel az ott végzett tanulmányok egy része ebbe az alapképzésbe beszámítható.

Az intézmény a régióban és a katolikus közoktatásban egyaránt jelen van programjaival, rendezvényeivel. Néhány példa az elmúlt időszakból: országos helyesírási verseny szervezése a katolikus középiskoláknak; irodalmi és képzőművészeti pályázatok kiírása középiskolások számára a Szent Erzsébet-évhez, illetve a ferences jubileumhoz kapcsolódva; konferenciák szervezése a művészeti, illetve a természettudományi nevelés témakörében; művészeti és neveléstörténeti kiállítások rendezése.

A főiskola Vácon is megőrizte korábbi hagyományait, illetve újakat is teremtett. Így például 1987 óta évről évre nagy sikerrel rendezzük meg hazai és határon túli tanító- és óvónőképző intézmények hallgatói számára a Benedek Elek Mesemondó Versenyt. Ugyancsak minden tanévben megszervezzük a végzős tanítók tanítási versenyét, s a legjobbak az országos versenyekre jutnak tovább, ahol szép eredményeket érnek el. Tudományos diákköri munka 1979-től folyik az intézményben, hallgatóink korábban különösen a pedagógiai, pszichológiai és közművelődési szekciókban szereztek díjakat. A főiskolai napok, illetve a gólyatábor megszervezése ugyancsak régi, közösségteremtő hagyománya a főiskolának.Az intézménynek a kezdetektől van saját énekkara, illetve jó néhány éve zenekara is. Nemcsak főiskolai, hanem külső rendezvényeken, versenyeken is igazi élményt nyújtanak fellépésükkel.

A főiskola hallgatói létszáma a képzési kínálat megnövelésével ma már kétezer fő felett van. A tanító- és az óvodapedagógus szakok mellett több új szakot indítottunk, de az intézmény életében ma is a pedagógusok képzése a meghatározó.

Dr. Balázs Pál, a főiskola rektora a következőképpen fogalmazta meg a főiskola küldetését: „Intézményünk … nem csupán jól képzett és sikerre érdemes szakembereket kíván adni, hanem emberi hivatásunk teljességére, az egyetemességre nyitott nagybetűs embereket, akiknek a szakmájukon kívül fontos a családjuk, a szülői és hitvestársi hivatásuk, otthonuk édes hazánk és atyjuk a Jóisten. Szándékunk, hogy a legteljesebb egyetemességnek (katolicitás-ínak) az igénye kreatív módon gyümölcsöt teremjen az életükben.”

A fenti krónika nyolcvan esztendő vázlatos áttekintése, amelyből főiskolánk esetében harminckét év a felsőfokú tanító- és óvoda-pedagógus-képzés időszaka.

Gyökereink mélyen vannak, erősek, ezért bízunk benne, hogy a mai nehéz körülmények között is tovább éltetik főiskolánkat az elkövetkező években, évtizedekben és a jövőben is.